Mécs László: A királyfi három bánata
Amikor születtem,
nem jeleztek nagyot
messiás-mutató
különös csillagok,
csak az anyám
tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak
egy síró porontyot,
de anyám úgy
rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná
a szép napkorongot.
Maga adta nékem
édessége teljét,
úgy ajándékozta
anyasága tejét,
hogy egyszer a
földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja
honnan, palástot kerített,
aranyos palástot
vállamra terített,
fejem fölé égszín
mosolygást derített.
Ma is úgy
foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál
ki, főzi vacsorámat,
mint királyi
ember királyi urának.
Amerre én jártam,
kövek énekeltek,
mert az édesanyám
izent a köveknek,
szíve ment
előttem előre követnek.
Amíg ő van, vígan
élném a világom,
nem hiányzik
nekem semmi a világon,
három bánat teszi
boldogtalanságom.
Az egyik bánatom:
mért nem tudja látni
egymást a sok
ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az
anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom:
hogyha ő majd holtan
fekszik a föld
alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd,
hogy királyfi voltam.
Hogyha minden
csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi
rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is
kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden
folyó lelkemen átfolyna,
s ezer hála-malom
csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem
így is kevés volna.
Hogyha a föld
minden színmézét átadom,
az ő édességét
meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom,
harmadik bánatom.Ezt a gyönyörű verset meghallgattuk a Misztrál zenei feldolgozásában is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése